.

"Omni in re, semper, et ubique tantum Deum video, ipsum Deum." MAM

  • image
  • image
  • image
  • image
  • image
  • image
  • image
Previous Next

Együtt az úton

2018. december 7-9-e között tartottuk a római generálházban az általános vezetőség és a három tartomány (magyar, osztrák, szlovák) új tartományfőnöknőinek a találkozóját.

A fő témáról - „A tekintély gyakorlása érett közösségben“ - való beszélgetés során jobban megértettük, hogy a tekintélynek olyannak kell lenni,  ami vonz, és ami a nővéreket „szem magasságban“ hozza össze. Mindannyiunk számára értelmet adó lesz, ha közösen hordozzuk örömeinket és bánatainkat, hogy növekedhessünk a szeretetben, kölcsönösen segítjük és támogatjuk egymást a nehéz helyzetekben is. A felismerésből rá kell térnünk az intenzív meghallgatásba. Mindenekelőtt hallgassunk Istenre, ismerjük fel terveit, engedjük, hogy működjön bennünk, és cselekedjünk akarata szerint.

A találkozó testvéri szeretetünk elmélyítésének és a jövő tervezésének is az ideje volt. Örültünk annak, hogy a tartományokban őszintén keresik Isten akaratát. Most ismét elindulunk a bizalom útján.  A remény és a bizalom megváltoztathatják szíveinket, és ügyeinket, melyek érhetnek és változhatnak ezáltal. Ha világos előttünk a cél, akkor lépésről, lépésre haladhatunk. A világos cél, mely előttünk áll, segít nekünk lépésről-lépésre előre menni.

Az SDR általános vezetősége


01.JPG02.JPG03.JPG04.JPG05.JPG06.JPG07.JPG


Belépés - SDR Nővérek

Oldalainkat 26 vendég és 0 tag böngészi

Megtekintés

1347981
MaMa107
TegnapTegnap200
HétHét1298
HónapHónap3768